Heidegger-margináliák
Jegyzet H. előéletéhez
A tübingeni kolostor konviktusában két
ágy áll egymással szemben: tézis és anti-
tézis. A huszonnégy éves Hölderlin az
egyikben, a huszonhárom éves Hegel a
másikban. Ha délre nyíló ablakukon ki-
néznek, a meßkirchi templomtoronyra
látnak, melyben épp a mínusz százéves
kis Heidegger ministrál. A csodás kék-
ségben viruló bádogtetős torony szá-
munkra is ismerős: Hölderlin már 1800
körül meghatározza egy versében (mint-
ha csak a későbbi Heidegger számára!)
e torony metafizikájának hosszúsági és
szélességi fokát, H. aztán ennyi kozmi-
kus finomhangoltság közepette lehet-e
más, mint Istennel vitatkozó Heraklész?
Jegyzet H. utóéletéhez
A filozófus 1942. április 3-án, úgy déltájt,
feketeerdei tanyája kútjánál épp merőleges
napsugarakat ereszt vödrébe, mikor a pos-
tás olyan beszédes mozdulattal nyújt át ne-
ki egy gyanús csomagot, mintha a kút szer-
kezetéből hiányzó alkatrész volna benne. A
csomagot a bélyegző szerint 2002-ben, Bu-
dapesten adták föl, s a feladó V. I., költő. A
csomagban könyv van, s benne ajánlás: M.
H. postamester úrnak, 1915-be. S lejjebb:
Jön utána világ, mint egy kutya. Heidegger
az asztalára helyezi a kísértetkönyvet, egy
bölcsességfog alakú papírnehezéket tesz rá.
Villanella abakuszra és komputerre
J’ay perdu ma tourterelle* – tudom,
most még villanellám nem az, ami
lesz majd. De lassú az abakuszom –
neki készsége nincs, nekem szuszom
versem röpívét kiszámítani.
S lassan már a sok rímet is unom! –
Öt évszázada így sóhajt vala
egy gall költő, sejtve: nyűgös dala
valamiképp a jövő műfaja.
*
Ma a villanellát nem abakusz, hanem ballisztikus
komputer írja. A kilőtt mű tolóereje párhuzamosan
programozott, a futó szál ívét olyan mutatók
határozzák meg, mint a szélirány, refrénegyüttható,
rímsúly. Ennek ellenére a vers röpíve egyre laposabb,
a sorok néha már a csőtorkolatnál lefittyennek.
Az ilyen villanellát az Occam-borotva
úgy vágná ketté, hogy a „szükséges” oldalon
csak a cím és a cím előtti emlékek maradnának.
Az utolsó célbaérő villanella a szélirányról szólt.
* A J’ay perdu ma tourterelle (Elvesztettem gerlicémet) cím alatt ismert, 1574-ben írt, a későbbi korokban nagy hatású villanellának (a szakirodalom a műforma archetípusának tartja) egy Jean Passerat (1534–1602) nevű humanista francia költő a szerzője. A párját gyászoló gerle dala manierista szerepvers: a költő az akkor uralkodó III. Henriknek (s mintegy az ő nevében) írta, akinek az egyik hőn szeretett kedvese 1574-ben belehalt a szülésbe.
(Megjelent az Alföld 2022/11-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, L. Ritók Nóra grafikája.)
Hozzászólások